2011. november 6., vasárnap

A titkos projekt


A  foltvarrós "pályafutásomat" ezzel a takaróval  kezdtem, amit a kisebbik fiamnak varrtam. A nagyobbik attól a naptól kezdve kérdezgette "nekem mikor varrsz?". De nem akár milyen volt a kívánság. Nagyon sokat gondolkodtam, keresgettem, ugyan is nem kisebb kihívás volt mint hogy az Apple szerepeljen fő motívumként.
Ezt találtam ki végül:



















Mérete: 210 x 150 cm. Vastag vatelinnel bélelve. Egyébként nem hagyományos foltvarrással készült, inkább modernek mondanám. Az ikonokat interneten válogattam össze, majd selyemszatén anyagra rávasaltattam. A hátuljára papírvetexet vasaltam, hogy egy kicsit stabilabb legyen. Ragasztóspray-vel rögzítettem az anyagra négyesével és körbe ráapplikáltam. Egyet 20 percig tartott körbevarrni.


150 g-os flízzel béleltem. A hátoldalra felkerült az Apple logója szintén applikálva.


Kifordítós technikával összevarrtam a szendvicseket. Majd az ikonok körül össze is steppeltem a három réteget. Varrtam még rá "hangszóró" és "navigáló" gombot is.


Lehet, hogy nagyon nem látszik, de a vastag flíz miatt egész paplanos lett.


Belehímeztem a dátumot és a nevemet is, amit már korábban mutattam.

Ma hazatért a fiam  Angliából, hogy 3 hetet pihenve tovább utazzon Amerikába dolgozni.

Nagyon tetszett neki, magával viszi a tengerentúlra is.

Nektek hogy tetszik?



54 megjegyzés:

Ábrahámné Éva írta...

Szuper lett , és egyedi ,nagyon ügyes vagy !
Gondolom a fiadnak is nagyon tetszik.

Borga írta...

Hú,te egyre profibb vagy!Nagyon ötletes és kreatív!

Álomjáró-Bozsomati írta...

Le vagyok nyűgözve!!! Elképesztően jó lett! Gratula! A legnagyobb dicséret, úgyis a fiad öröme! :-))))

Tünde írta...

Nagyon jó ötlet!:)

Kata írta...

Gyönyörű lett!!

Csitri írta...

Nagyon szép lett, igazán eredeti ötlet. És szuper lett a blogod új "ruhája" is.

Denise :) írta...

Edit - that was such an awesome idea!! I have several 'techie' people in my life -- like my son and son-in-law -- and this would appeal to them tremendously! Great job!!! :)

Kaccat írta...

Nagyon szuper! Hiába haladni kell a korral :D

napos írta...

Csak gratulálni tudok!

inecsg írta...

Hát, ez nagyon jó lett!

Julie Kaye from KS írta...

What a fun quilt.

Susan írta...

Great quilt- I hope you don't need Mr Gates permission! LOL!!

Quilt Genius írta...

OMG! It's an iPhone quilt! That is the most awesome, geekiest thing I've seen all week. :)

Mary
http://www.quiltgenius.com

Lynette írta...

I just love that there is an Angry Bird on it. :)

Leanne írta...

This is wonderful! How did you get those icons on the fabric, my son would love a quilt like this.

Unknown írta...

My nephew would love this quilt! Angry Birds and all. Thanks for sharing.

Jennifer írta...

Omgosh this is fabulous!! I love it!

KristyLou írta...

Wow!!!! That is amazing. What a great idea.

JuliePickles írta...

Way cool!! That's something any kid who lives in these technical times would love, great job!

Heather D. írta...

That is an awesome quilt! Very original.

Cille írta...

Very funny quilt. I made an iPhone custome for Fastelavn (Danish Halloween)... but mine was made in cardboard and much easier than yours.

www.randomthoughtsdoordi.com írta...

this is perfection!

Foolish Feathers írta...

I am super-impressed by your Iphone quilt! I am sorry I couldn't get my computer to translate for me so all I can go on is the pictures, but I still have to say very nicely done!

Becky írta...

That's an amazing quilt! I love it, and my 2 boys now want me to make them one!!

Kerstin írta...

I especially like the "angry birds", makes me giggle like a child!

Chelsea írta...

Oh, wow, I'm sending a link of this to the hubs!

Christie describeHappy írta...

Oh that is really great!! It's an iphone... really nice recreation!

Rebecca írta...

Cute iPhone quilt! I love it!

Pippa Parsons írta...

oh a fantastic IPhone quilt !!!

Marsha Cooper írta...

This as such a cool blanket! I bet my teen would love to have one just like it.

Maggie írta...

Angry birds!! I love how creative this is!!

Elizabeth Dackson írta...

Such a cool idea!!! Thanks for sharing!

Ella írta...

Cool quilt!

Manda írta...

This is seriously awesome, although- some of it is "lost in translation". Did you print the icons?

Marlene @ KISSed Quilts . com írta...

Very clever!!!!

Dee írta...

How very clever! I'm in awe at your creativity and talent!

Melinda írta...

I love it! This one is amazing!

Rachel írta...

What a fantastic idea. Love it!

Kelli Fannin Quilts írta...

Wow, this quilt is so cool! Genius! So glad to find your blog, love to make new blog friends all over the world. I am a new follower. :o) Can't wait to see more.
xo

Marci Girl írta...

Yes, this is totally cool! Too bad I have no idea what you are saying!

Névtelen írta...

Amazing idea, superb, unique and stunning!!!
I like that very much !!!

Böbe Morzsák írta...

Bámulatos, kreatív,lenyűgöző, fantasztikus!!! Nem csodálom, hogy örült a fiad! Gratulálok!!!Hol lehet selyemre nyomatni, vasaltatni?

Bebi írta...

Hihetetlen! Gratulálok!
Nyertél: http://bebitunderorszaga.blogspot.com/2011/11/300-olvasom-ajandeka.html

Medora írta...

Nagyon profi! Nem könnyű egy fiú ízlését eltalálni. És gratulálok, mennyi külföldi barátod van! Sokan drukkol(unk)nak neked.

Annabella írta...

What a fantastic tribute to Steve Jobs!

Katy Cameron írta...

Love the idea behind this quilt, my neighbour at work would love one too! My mum has just been in Budapest for a week on business, so I'll have to show her what a Hungarian quilt looks like :o)

Lee írta...

Wow, love your iphone quilt! So cute. Thanks for linking up to WIP Wednesday. : )

Glen QuiltSwissy írta...

I couldn't understand what you said but I definitely understood quilting! Thanks, this is fabulous!

glen

Al írta...

That quilt is amazing.

Leila írta...

Wow! How unique!

Kirsten írta...

This is amazing!! My daughter would love something like this:)

Unknown írta...

Szia!
Szeretnèk én is egy ilyet!!! Mennyiért varrnàl nekem egyet!!! Nagyon tetszik!!! 5 gyermekem van és mindig kérdezik minek örűlnék, hàt ennek nagyon!!!!

Noryta írta...

Nagyon ötletes! Nem gondoltál rá, hogy elküld az Apple-nek? Biztosan sikert aratnál náluk! Talán jó reklám is lenne... :) Gratulálok hozzá!

Unknown írta...

Szeretnék ilyet please fizetném csak más méret !!!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...