2012. július 6., péntek

Gyermektakaró

Én azokat az ajándékokat szeretem /akár adni, akár kapni/ aminek van használati értéke. És nem csak egy rövid időre hanem akár évekig. Ez főként érvényes a gyerek dolgokra, hiszen Ők olyan gyorsan nőnek és változnak. Ezért mikor elhatároztam hogy varrok egy baba-gyerek takarót, rögtön ehhez a vagány nagyfiús anyaghoz nyúltam, amit talán a gyerek még akkor is fog tudni használni ha már oviba jár majd.

Mérete: 120 x 80 cm. Fél csomag charm pack és kevesebb mint fél csomag jelly rolls-ból készült. A takaróknál nagyon szeretem a 200 g-os flízt használni, hogy olyan igazán pihe-puha paplanos legyen. Ezeket a kellékeket mind megtalálod  a Shop-ban.

A csomagban a domináns szinek: piros, fekete, fehér, kék. Először variáltam a charm négyzeteket.


Tulajdonképpen ehhez képest a végén teljesen másképpen néz ki! Ebben a melegben nem nagyon haladtam, csak napokig  hetekig nézegettem. :)



Ezután a négyzeteket körbevarrtam ellenkező tónusú csíkkal és teljesen megváltozott a sorrend.


Aztán a sok próbálgatás végén ez maradt a végső variáció. :)


Készült hozzá egy párna is. A tűzésen is sokat gondolkodtam mint mindig,  de végül csak sima árokba tűzéssel csináltam belőle ilyen igazi kockás puklis paplankát.



Remélem a kép valamennyire visszaadja milyen térbeli lett. A tűzéssel még mindig úgy vagyok hogy a takaró nagyon merev lesz szerintem ha szépen sűrűn betűzöm. Úgy hogy inkább majd egy ágytakarónál kipróbálom legközelebb. :)


Elég volt forgatni a gép alatt ezt a nem kicsi darabot ebben a szuper 30 fokos szobában.

Mindenkinek hűsítő szép napokat és hétvégét kívánok!

Edit





4 megjegyzés:

Ábrahámné Éva írta...

Nagyon szuper lett !!!!!

LuAnn írta...

I love how you arranged the colors...great quilt.

Texas JennyWren írta...

Wow, to have found TEXAS fabric way over there in your country Hungary!! That is cool. I am from Texas and LOVE your quilt. Great job
TX JennyWren

Kaccat írta...

nagyon klassz lett, igazi fiús darab :-) biztos nagyon fogja szeretni :-)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...